<?xml version="1.0" encoding="UTF-8" ?><oembed><version>1.0</version><provider_name>Sport24</provider_name><provider_url>https://sport24.24.hu</provider_url><author_name>Bruckner Gábor</author_name><author_url>https://sport24.24.hu/author/brucknerg/</author_url><title>Túlzás lenne azt állítani, hogy krízisben van a Barca, de probléma azért akad bőven</title><html>&lt;strong&gt;Xavi Hernandez&lt;/strong&gt; Barcelonája egyelőre nem tudja megismételni a legutóbbi, hosszú távú jó teljesítményt. A katalánok a Bilbaóval azonos pontszámmal, az éllovas Gironánál egy mérkőzéssel kevesebbet játszva negyedikek a La Ligában. A pillanatnyi helyezésen túl nagyobb probléma, hogy a Real Madrid hét, a Girona pedig nyolc ponttal előzi meg Xavi együttesét. A 43 éves edző 2021 novemberében, történelmi krízisben vette át annak a klubnak a kispadját, amelyhez gyerekkora óta ezer szállal kötődött és amelyben játékosként a legnagyobb sikereit érte el. A borzalmas szezonkezdet után Xavi végül a második helyre hozta be csapatát, az Európa Ligában a Frankfurt a negyeddöntőben állt a katalánok útjába.

Tavaly már sikerült elhódítani a bajnoki címet, ám a nemzetközi porondon ismét alulteljesítés következett: a Barca, bár bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe, ott csak harmadik lett a Bayern és a későbbi döntős Inter mögött, az EL-ben pedig a Manchester United búcsúztatta &lt;strong&gt;Lewandowskiékat&lt;/strong&gt; rögtön az első tavaszi párharcban. A mostani évadban viszonylag könnyedén ment a továbbjutás az Antwerp, Shakhtar, Porto hármast megelőzve, de a bajnokságban egyelőre csak negyedik a csapat. Tizenkilenc mérkőzésen a legutóbbi produkcióhoz képest kevesebb gólt (42 helyett csak 36-ot) sikerült szerezni, és még szembetűnőbb, hogy az előző bajnokságban bemutatott kitűnő védekezéssel szemben

&lt;span class=&quot;highlight-block&quot;&gt;hátul most sokkal sebezhetőbb a Barca &lt;/span&gt;

(7 helyett 22 kapott gól)! Az elmúlt hetek médianyilvánosságában különösen a rossz helyzetkihasználásról esett sok szó, de valóban ez a fő probléma?
&lt;h2&gt;Tényleg túl sok helyzetet hagy ki a Barcelona?&lt;/h2&gt;
A Barcelona az eddigi 19 mérkőzésén 45.76-os xG-mutatót hozott össze, amely messze a legmagasabb a La Ligában (a rangsorban második Bilbaóé 41.61). Csakhogy ezzel a legnagyobb alulteljesítés is a katalánoké: majdnem tíz góllal lőtték alul várható mutatójukat. Ezzel szemben az idény meglepetéscsapata, az éllovas Girona 39.89-es xG-re szerzett 46 gólt. Az ő esetük a másik véglet, markáns, több mint hatgólos túlteljesítés. Nézzünk a két csapatra kicsit részletesebben, az egyszerűség kedvéért az utolsó nyolc mérkőzés mintáján! A 0.3 feletti xG-értékű lövéseket már „nagy” helyzetnek tekintettük.

&lt;script id=&quot;infogram_0_69d53883-7b9d-400e-9ab8-129f93dc1071&quot; title=&quot;barcelona&quot; src=&quot;https://e.infogram.com/js/dist/embed.js?JGE&quot; type=&quot;text/javascript&quot;&gt;&lt;/script&gt;

Látható, hogy nyolc mérkőzéses mintán a Barca nagyjából másfélszer annyi lövéssel próbálkozott, mégsem tudott számottevően magasabb xG-t kialakítani. Szembetűnő a magasabb értékű lövések hasonló száma is: a Girona ugyanezt sokkal kevesebb próbálkozásból érte el. Fontos ugyanakkor észrevenni, hogy közepes és alacsonyabb xG-értékű lövésből a Barcának van jóval több, ezeket hosszú távon összeadva pedig egy csapat érthetően inkább „alulmúlja”, mintsem „túllövi” az xG-mutatóját.

A helyzetkihasználás kapcsán azonban továbbra sem kerülhető meg, hogy

&lt;span class=&quot;highlight-block-small&quot;&gt;a Girona 25 magasabb értékű lövéséből 14-et váltott gólra, míg a Barca esetében ez a szám 29-ből mindössze 5. &lt;/span&gt;

A látottak is gyakran ezt támasztják alá, gondoljunk csak a Valencia elleni mérkőzés hajrájában kihagyott két óriási ziccerre, vagy az Atlético elleni mérkőzésre. Fontos látni azonban, hogy az xG-mutató nem mindenható, és nagyon keveset mond el az adott lövés kontextusáról. Bár maguk a modellek egyre cizelláltabbak (figyelembe veszik a szög és a távolság mellett a védő helyzetét és egyéb tényezőket, például a mezőnyjáték és a szögletszituációk közötti különbséget is), sok olyan kontextuális tényező nem része ezeknek a modelleknek, amely szorosan összefügg egy-egy csapat stílusával. Nagyon lényeges például, hogy a támadó statikus, álló pozícióban, vagy lendületből, futtában tud-e a kapu elé érni. Az sem mindegy, hogy a támadó védelem mögé besprintelve, vagy a második vonalba érkezve próbálkozik, amikor az ellenfél hátsó sora fizikailag a labda mögött helyezkedik. De annak is van jelentősége, hogy a csapat stílusából adódóan milyen passzokkal (lapos, magas, szélességi, mélységi, átlós) hozza helyzetbe a lövő játékosokat. Az is fontos lehet, hogy a lövő milyen messze tartózkodik a labdától, és így tovább. Számtalan olyan komplex, specifikus tényező, amely „becsaphat” egy általános modellt. Ha a Barcelona a Gironához képest húszmeccses mintán ennyivel kisebb hatékonysággal váltja gólra a helyzeteket, annak játékbeli oka is kell, hogy legyen. De vajon mi lehet az?
&lt;h2&gt;A Barcelona labdakihozatala&lt;/h2&gt;
A Xavi-féle Barca – nem meglepő módon – &lt;strong&gt;Pep Guardiola&lt;/strong&gt; nyomdokaiba lépve tankönyvi pozíciós játékot játszik. A labdakihozatal után leggyakrabban 3-2-5-ös, jól kivehető alakzatban rendezkednek be a pályán, s az ellenfelet szélességben széthúzva, a labdát járatva igyekeznek helyzeteket kialakítani. OPPDA-mutatójuk 14.91-gyel a második legmagasabb a Real Madridé mögött, tehát átlagosan ennyi passzt tudnak akciónként teljesíteni a saját térfelükön. A legtöbb spanyol csapat érthetően nem is igazán próbálkozik ellenük letámadással. Ezért

&lt;span class=&quot;highlight-block&quot;&gt;hajlamosak zavarba jönni, ha valaki mégis bevállalja ellenük a magasabb presszinget; &lt;/span&gt;

időszakosan ezt láthattuk a Porto, a Rayo Vallecano vagy éppen a Girona ellen is. Az ilyen szituációkban a szélre lehet őket szorítani – a két szél közül &lt;strong&gt;Koundé&lt;/strong&gt; oldala sebezhetőbb, &lt;strong&gt;Cancelo&lt;/strong&gt; labdával magabiztosabb. A &lt;strong&gt;De Jong&lt;/strong&gt;, &lt;strong&gt;Gündogan&lt;/strong&gt;,&lt;strong&gt; Pedri&lt;/strong&gt; hármas elvileg szintén nagy nyomástűrésű, de a hirtelen kitámadás esetén a csapat nem mindig tudja megfelelően igazítani a távolságokat, így gyakran egy érintés után, az elöl lévőket próbálják megjátszani. De Jong ráadásul gyakran a két belső védő közé lép vissza, így nem annyira a kulcsfontosságú területen, az ellenfél első és második sora között használható.
&lt;div class=&quot;payable-content-section&quot;&gt;&lt;/div&gt;
&lt;img class=&quot;alignnone size-full wp-image-11733&quot; src=&quot;https://sport24.24.hu/app/uploads/sites/24/2024/01/barca1.png&quot; alt=&quot;&quot; width=&quot;1024&quot; height=&quot;576&quot; /&gt;

&lt;em&gt;Labdakihozatal a Rayo Vallecano ellen. Az ellenfél emberfogással letámad, ettől szabadulva a Barcelona-játékosok többsége kifelé mozog. De Jong visszalép a védővonalba, ám hátulról megtámadják és szerelik.&lt;/em&gt;

&lt;img class=&quot;alignnone size-full wp-image-11734&quot; src=&quot;https://sport24.24.hu/app/uploads/sites/24/2024/01/barca2.png&quot; alt=&quot;&quot; width=&quot;1024&quot; height=&quot;576&quot; /&gt;

&lt;em&gt;Labdakihozatal a Girona ellen. Koundé nyomás alatt, a szélen. ívelésre kényszerítik.&lt;/em&gt;

Sikeres nyomás alatti labdakihozatalokat leginkább az Atlético Madrid elleni győzelem alkalmával láthattunk. Ehhez azonban az is kellett, hogy az ellenfél szárnyvédői nem igazán léptek fel a letámadáshoz, így a katalánok gyakran találták magukat létszám- és tempóelőnyben. Így könnyebben ki tudták hozni a labdát a letámadással szemben, és az ellenfél térfelére átérve azonnal helyzeteket kialakítani. Nem véletlen, hogy ez a számok alapján – viszonylag kevés lövésből magas xG-mutató – a szezon egyik legjobb mérkőzése volt, ám tíz gólnyi „alulteljesítésből” kettőt itt hoztak össze &lt;strong&gt;Lewandowskiék&lt;/strong&gt;.

&lt;img class=&quot;alignnone size-full wp-image-11735&quot; src=&quot;https://sport24.24.hu/app/uploads/sites/24/2024/01/barca3.png&quot; alt=&quot;&quot; width=&quot;1024&quot; height=&quot;576&quot; /&gt;

&lt;img class=&quot;alignnone size-full wp-image-11736&quot; src=&quot;https://sport24.24.hu/app/uploads/sites/24/2024/01/barca4.png&quot; alt=&quot;&quot; width=&quot;1024&quot; height=&quot;576&quot; /&gt;

&lt;em&gt;Az Atlético elleni első gól. Ter Stegen egyből Pedrihez passzolja fel a labdát, aki lekészíti azt Koundénak. Az ő passzából Raphinha cselez befelé, aki Joao Félix-el rúgat gólt.&lt;/em&gt;
&lt;h2&gt;Problémák felállt fal ellen&lt;/h2&gt;
Mélyen védekező csapatok ellen – amikor a letámadást átjátszva nem lehet közvetlenül helyzetet kialakítani – Xavi együttesének bőven akadnak problémái. Bár időnként egy-egy visszalőtt labdából, vagy beadásból sikerül gólt szerezni, általában ezekben a szituációkban a csapat túl lassan ér a kapu elé, ami miatt nem sikerül dinamikus, veszélyes helyzeteket kialakítani. Az áttörés ráadásul gyakran történik magas beívelésből, amit a támadónak nehezebb ellőni, a védőknek pedig van idejük reagálni. A probléma gyökere azonban leginkább onnan ered, hogy a Barca játéka ezekben a helyzetekben túlságosan is centrális. Bár a hátsó sor és a Gündogan, De Jong duó testcseleivel és trükkös átvételekkel valóban képes lehet az ellenfelet kicsalogatni, egy mélyen védekező, rövid csapat ellen ez valószínűleg nem nyit túl sok területet.

&lt;span class=&quot;highlight-block&quot;&gt;A széleket pedig felállt fal ellen nagyon elhanyagolják, &lt;/span&gt;

és ebben a játékosok profilja sem segít. A két szélsővédők mindannyian váltogatják az oldalakat, és inkább befelé szeretnek játszani, és ugyanez igaz a két szélső, &lt;strong&gt;Raphinha&lt;/strong&gt; és&lt;strong&gt; Joao Felix&lt;/strong&gt; játékára is. Valamennien inkább a védelem előtt, befelé cselezve kerülnek lövőhelyzetbe, az alapvonalat, a pálya teljes hosszát alig használva. Ezzel nemcsak, hogy nem húzzák szét mélységben az ellenfél védelmét – ami területet nyitna a második hullámban –, hanem még inkább középre húzzák az ellenfél amúgy is szűk védelmi alakzatát. Nem véletlen, hogy a helyzetkihasználást tekintve a csapat borzasztóan függ Lewandowski játékától, akinek 11.65-ös xG-je van, míg a házi rangsorban mögötte Raphinha (4.99) és Joao Félix (4.69) messze lemaradt.

&lt;img class=&quot;alignnone size-full wp-image-11737&quot; src=&quot;https://sport24.24.hu/app/uploads/sites/24/2024/01/barca5.png&quot; alt=&quot;&quot; width=&quot;1024&quot; height=&quot;576&quot; /&gt;

&lt;em&gt;Problémák felállt fal ellen, első felvonás: Raphinha befelé húz, látja, hogy Cancelo érkezik szélességet adni, de inkább elereszt egy kevésbé veszélyes lövést.&lt;/em&gt;

&lt;img class=&quot;alignnone size-full wp-image-11738&quot; src=&quot;https://sport24.24.hu/app/uploads/sites/24/2024/01/barca6.png&quot; alt=&quot;&quot; width=&quot;1024&quot; height=&quot;576&quot; /&gt;

&lt;em&gt;Problémák felállt fal ellen, második felvonás. Baldé befelé cselez, nem támadja az alapvonalat, így csak középre húzza az ellenfél szűk védekezését.&lt;/em&gt;
&lt;h2&gt;Visszaeső védekezés&lt;/h2&gt;
Mint fentebb szó volt róla, a számok alapján a leglátványosabban a Barca védekezése esett vissza, hiszen a legutóbbi évadhoz képest nagyságrendileg hasonló mennyiségű szerzett gólra sokkal többet kapnak. A PPDA-mutató alapján (8.20) a letámadásuk még mindig a második legintenzívebb a mezőnyben, de ez statisztikailag nem szűri ki, ha az ellenfél kevés passzal is átjátssza a letámadást. Egyébként

&lt;span class=&quot;highlight-block-small&quot;&gt;22 kapott góljukat 22.12 xG-nyi engedett helyzetből nyelték be, míg legutóbb az egész szezonban 33.34 xG-re kaptak 20 gólt.&lt;/span&gt;

A Barcelona általában 4-1-4-1-ben kezdi meg a letámadást az ellenfél térfelén, ahol Lewandowski feladata a labdás játékos oldalra szorítása. Időnként Raphinha csatlakozik ehhez az első sorba, ilyenkor a felállás inkább 4-1-3-2-re hasonlít, a középpályások pedig együttes erővel próbálják bekeríteni az ellenfeleket. Mivel profilra egyikük sem klasszikus verőember, érthető módon a hangsúly inkább a levegő elszívásán, a labdás körüli területek lezárásán van, ahogyan azt annak idején a &lt;strong&gt;Busquets&lt;/strong&gt;, Xavi, &lt;strong&gt;Iniesta&lt;/strong&gt; hármastól is láthattuk, ha nagy ritkán nem náluk volt a labda. A Barca mostani letámadásával a legnagyobb hiányosság, hogy sokszor nincs elég nyomás a megfelelő pillanatban a labdát birtokló ellenfélen, nincs meg az összhang, hogy kinek, merre, meddig kellene zárnia. A magasra tolt védővonal az ilyen szituációk végén gyakran találja magát kiszolgáltatott helyzetben, amint azt például a Girona elleni mérkőzésen is láthattuk.

&lt;img class=&quot;alignnone size-full wp-image-11739&quot; src=&quot;https://sport24.24.hu/app/uploads/sites/24/2024/01/barca7.png&quot; alt=&quot;&quot; width=&quot;1024&quot; height=&quot;576&quot; /&gt;

&lt;em&gt;A Barcelona 4-1-4-1-ben támad le a Girona ellen, de nincs nyomás a labdáson, az ellenfél szabadon indíthat. A hosszú labda után a beinduló Cigankov gólt rúgat honfitársával.&lt;/em&gt;

&lt;img class=&quot;alignnone size-full wp-image-11740&quot; src=&quot;https://sport24.24.hu/app/uploads/sites/24/2024/01/barca8.png&quot; alt=&quot;&quot; width=&quot;1024&quot; height=&quot;576&quot; /&gt;

&lt;img class=&quot;alignnone size-full wp-image-11741&quot; src=&quot;https://sport24.24.hu/app/uploads/sites/24/2024/01/barca9.png&quot; alt=&quot;&quot; width=&quot;1024&quot; height=&quot;576&quot; /&gt;

&lt;em&gt;Sikeres letámadás. Gündogan megtámadja a labdát kapó középpályást, aki oldalra passzol, ott pedig tolódással sikerül körbe zárni a labdás embert.&lt;/em&gt;

A Barcelona játékára tehát túlzás lenne komoly krízisként tekinteni, de kétségtelen:

&lt;span class=&quot;highlight-block-small&quot;&gt;labdával és labda ellen is vannak olyan momentumok, amelyek miatt a Xavi által megálmodott pozíciós játék még messze van az ideálistól,&lt;/span&gt;

valamint a profilok összetételében is találhatunk kivetnivalót. A katalánok esete arra is kitűnő példa a statisztikák rajongóinak, miért kell az xG-t óvatosan és nagyon körültekintően kezelni. Azt se felejtsük el: a Girona jó szereplése teljesen váratlanul érte a mezőnyt, így csupán a jelenlegi helyezésből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. Emlékeztetőül: a La Ligában a 2012/13-as évad óta mindig (!) a Barcelona, Real Madrid, Atlético Madrid hármas végzett a dobogón. A Girona lehet tizenkét esztendő (és az akkori, Emery-féle Valencia) után az első „kívülálló” csapat, amely beleszól a három óriás versenyfutásába.

A Barca még a Spanyol Kupában és a Bajnokok Ligájában is versenyben van. Márpedig két és fél év után a katalánoknak leginkább Európában kellene bizonyítaniuk, hogy valóban a szűk elithez tartoznak.

[prefabricated_shortcode in_app=&quot;0&quot; code=&quot;%3Cdiv%20class%3D%22article_box_border%22%20style%3D%22background%3A%20url%28%27https%3A%2F%2F24.p3k.hu%2Fapp%2Fuploads%2Fsites%2F24%2F2021%2F05%2Fsport24-pattern.png%27%29%20no-repeat%20left%20-16px%20%23f3f3f4%3B%20border%3A%20none%3B%22%3E%0D%0A%3Cdiv%20class%3D%22article_solidheader%22%3E%0D%0A%3Ch2%20style%3D%22color%3A%20%23111115%21important%3B%20font-size%3A%2036px%3B%20font-weight%3A%20bold%3B%20margin-bottom%3A%2030px%3B%20margin-top%3A%2020px%3B%20text-align%3A%20center%3B%20line-height%3A%2036px%3B%22%3E%3Cimg%20class%3D%22aligncenter%20size-full%20wp-image-141%22%20src%3D%22https%3A%2F%2F24.p3k.hu%2Fapp%2Fuploads%2Fsites%2F24%2F2021%2F05%2Fs24-logo-dt.png%22%20alt%3D%22%22%20width%3D%22408%22%20height%3D%2290%22%20%2F%3E%3C%2Fh2%3E%0D%0A%3Ch2%20style%3D%22color%3A%20%23111115%21important%3B%20font-size%3A%2036px%3B%20font-weight%3A%20bold%3B%20margin-bottom%3A%2030px%3B%20margin-top%3A%2020px%3B%20text-align%3A%20center%3B%20line-height%3A%2040px%3B%22%3ECsatlakozz%20a%20Sport24%20k%C3%B6z%C3%B6ss%C3%A9ghez%2C%20mondd%20el%20v%C3%A9lem%C3%A9nyedet%20z%C3%A1rt%20Facebook-csoportunkban%2C%20%C3%A9s%20vegy%C3%A9l%20r%C3%A9szt%20csak%20el%C5%91fizet%C5%91knek%20el%C3%A9rhet%C5%91%20exkluz%C3%ADv%20esem%C3%A9nyeinken.%3C%2Fh2%3E%0D%0A%3C%2Fdiv%3E%0D%0A%3Cp%20style%3D%22background%3A%20%2357A600%3B%20margin-top%3A%2020px%3B%20padding%3A%2020px%3B%20text-align%3A%20center%3B%22%3E%3Ca%20style%3D%22color%3A%20%23ffffff%3B%20font-size%3A%2026px%3B%20font-weight%3A%20600%3B%22%20href%3D%22https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fgroups%2F212344460412327%22%3ECSATLAKOZOM%3C%2Fa%3E%3C%2Fp%3E%0D%0A%0D%0A%3C%2Fdiv%3E&quot;]</html><type>rich</type><thumbnail_url>https://s.24.hu/app/uploads/sites/24/2024/01/xavi-150x150.jpg</thumbnail_url><thumbnail_width>150</thumbnail_width><thumbnail_height>150</thumbnail_height></oembed>