<?xml version="1.0" encoding="UTF-8" ?><oembed><version>1.0</version><provider_name>Sport24</provider_name><provider_url>https://sport24.24.hu</provider_url><author_name>Bruckner Gábor</author_name><author_url>https://sport24.24.hu/author/brucknerg/</author_url><title>Diniz a könnyedséget hozta el, az érett Neymar a mosolyokról gondoskodott</title><html>Ez utóbbi mondat fölösleges információnak tűnhet, de a hangulat szempontjából mégis érdekes. Egy másfél milliós városról beszélünk, amelynek csapata a legszebb éveiben is csak az országos második vonalig emelkedett, most pedig az állami bajnokságban, országos szint alatt küzdöget, lakossága tehát testközelből a legritkább esetben szemlélhet minőségi futballt. Pedig vágyik rá, ahogy a hősökre is. És akkor megérkezik – ötödször – a brazil nemzeti együttes, csupa nagynevű klubban (tehát a tévében, az Instán vagy a TikTokon) játszó klasszissal. Ez nem a sok szempontból elkényeztetett, lényegesen kritikusabb riói vagy Sao Pauló-i publikum, az itteni meleg szeretettel fogad, és érzékelteti rajongását.

Így esett: az ellenfél, a publikum, az időjárás (nyárias), szóval

&lt;span class=&quot;highlight-block&quot;&gt;minden adott volt ahhoz, hogy a brazil együttes könnyed, szórakoztató focit mutasson be.&lt;/span&gt;

És bemutatott. Nem csak, hogy 5-1-re nyert egy erősen közepes ellenfél ellen a meccsen, amelyen akár tíz gólt is szerzhetett volna, hanem szórakoztatott is.

„A rációt nem félretéve, úgy gondolom, az élet inkább művészet, mint tudomány, és így a futball is” – ezek már az új kapitány, &lt;strong&gt;Fernando Diniz&lt;/strong&gt; szavai. Ez a mondat pedig – a mai, csak a győzelemről és csak az üzleti alapú racionalitásról szóló, végtelenül kiszámított futballban – maga a csoda. Amilyen például az 1982-es világbajnokságon szereplő brazil nemzeti csapat volt, amely mindenkit elkápráztatott &lt;strong&gt;Zicóval&lt;/strong&gt;, &lt;strong&gt;Juniorral&lt;/strong&gt;, &lt;strong&gt;Falcaóval&lt;/strong&gt;, &lt;strong&gt;Socratesszel&lt;/strong&gt; és a többiekkel, győzni viszont nem tudott. Fernando Diniz most is elmesélte, hogy az a csapat és az a világbajnokság mennyire meghatározó élménye az életének: édesapja halála után nem sokkal hét testvér legkisebbjeként az utca népe közt élte végig, micsoda örömöt jelentett a válogatott játéka, és milyen bánatot az elbukása. Arra is emlékszik, hogy a kudarc sem verte le a glóriát a játékosok fejéről, és mindenki miattuk szeretett volna futballozni. „Embereket nem lehet egy gólt érő labda, egy megnyert vébé alapján összegezni.” Ez az esszenciája Fernando Diniz filozófiájának.

A brazil edzőt már az európai elemzők is régóta figyelik, és gyakorlatilag a végletesen pozíciós és kiszámított játék atyja, &lt;strong&gt;Pep Guardiola&lt;/strong&gt; antitézisének tartják. Guardiola – aki mindig is a legjobb játékoskeretekkel dolgozott – futballistái ragyogó képességeiből is csak a legkiemelkedőbbekre tartott igényt, a személy igényeit, kibontakozását csak a csapat szempontjából vizsgált hasznosság mértékéig tűrte és tűri, mozgásuk irányát, területét megszabja. Diniz a személy egyéni örömét és kreatív energiáinak kiaknázását tekinti a kollektív siker legfőbb összetevőjének, szinte szabad helyváltoztatást biztosít. Ahogyan a világ labdarúgására, a brazil futballedzők gondolataira is hatalmas hatással volt Guardiola munkássága. &lt;strong&gt;Tite&lt;/strong&gt; például, aki két világbajnoki cikluson át vezette a brazil nemzeti csapatot, maga is a pozíciós játékot preferálta, még ha azon belül próbálta is tágítani a futballisták örömforrásainak lehetőségeit.

&lt;span class=&quot;highlight-block-small&quot;&gt;A dinizi megközelítés viszont a tradicionális brazil labdarúgás stílusának és elsősorban életérzésének enged teret: a könnyedségnek, a kreativitásnak és az örömnek.&lt;/span&gt;

[caption id=&quot;attachment_10125&quot; align=&quot;aligncenter&quot; width=&quot;1735&quot;]&lt;img class=&quot;size-full wp-image-10125&quot; src=&quot;https://sport24.24.hu/app/uploads/sites/24/2023/09/000_33v47ta.jpg&quot; alt=&quot;&quot; width=&quot;1735&quot; height=&quot;1157&quot; /&gt; Fernando Diniz[/caption]

Ha az ember bizonyos időpillanatokban a pályára tekint, akkor Diniz rendszerében a futball úgy néz ki, mintha óvodáscsoport tagjai közé dobtak volna labdát, mert néhány „unatkozó”, „oda nem figyelő” (messzebb helyezkedő) gyereken kívül mindenki a labda közelébe igyekszik, egymástól néhány méternyire (tizenméterekre) helyezkedve. Az óvodáscsoportok ügyesebbjeinél is lényegesen képzettebb, improvizatívabb és egymás gondolatait, megoldásait jól ismerő klasszisok esetében ez a közelség azonban a sűrűség okozta nehézségek helyett a közelség jelentette előnyöket képes felszínre hozni. Ez a lényeg. Megvalósításához viszont a játékosok közötti játékkapcsolatok csiszolt működése elengedhetetlen, amihez idő kell. Persze, nem Bolívia ellen. Ezen a meccsen &lt;strong&gt;Rodrygo, Neymar&lt;/strong&gt; és &lt;strong&gt;Raphinha&lt;/strong&gt; annyira érezte egymást, mintha sziámi ikrek lennének.
&lt;div class=&quot;payable-content-section&quot;&gt;&lt;/div&gt;
A kapcsolat nemcsak a játékosok, hanem az edző és a játékosok között is nagyon fontos, kifejezetten bizalmi. Diniz pszichológiai végzettségű, tehát pontosan tisztában van ezzel. A mostani keret tagjai közül nem kérdéses, hogy

&lt;span class=&quot;highlight-block&quot;&gt;már most jó néhány játékos sokat köszönhet neki.&lt;/span&gt;

A harmadik kapusnak behívott, a brazil bajnokságot vezető Botafogo játékosát, &lt;strong&gt;Lucas Perrit&lt;/strong&gt; Diniz emelte a felnőttcsapatba a Sao Paulo FC-nél 2019-ben; &lt;strong&gt;Bruno Guimareist&lt;/strong&gt; 16 évesen az Audax együttesénél vitte fel a profik közé, majd az Athletico PR-nél is egyengette a pályáját, mielőtt Európába szerződött volna; &lt;strong&gt;Caio Henrique&lt;/strong&gt;, a Monaco rengeteg asszisztot jegyző balszélsője 2018-ban a Parana csapatával kiesett a brazil elsőosztályból, ajánlatai nem voltak, amikor Diniz a Fluminenséhez hívta, ahol aztán berobbant a karrierje; &lt;strong&gt;Raphael Veiga&lt;/strong&gt; jelenleg a brazil bajnokság egyik legjobb játékosa, de 2018-ban Diniz mentette meg azzal, hogy a Palmeirastól kölcsönvette, és az Athletico PR-nél felépítette, mert emlékezett rá az Audaxból, a játékos gyerekkorából. És lehetne még sorolni.

A játékosok egy része ráadásul kifejezetten élvezte Diniz edzéseit, nem is dolgozott, hanem kikapcsolódott. A sajtótájékoztatókon többen is mosolyogva vagy nevetve mesélték élményeiket, az újszerű helyzeteket, amelyeket a tréner szándékosan generál. Példának okáért: a labdakihozatal gyakorlásánál Neymar és &lt;strong&gt;Richarlison&lt;/strong&gt; szerepelt a középső védők helyén, a belső védők pedig elöl. Diniz megközelítésében ugyanis az empátia fejlesztésének eszköze, hogy mindenki belebújjon az összes csapattársa bőrébe, azaz érezze és értse: egy adott feladatnál, bizonyos játékhelyzetekben, mi okozhat gondot a más poszton játszóknak, feltételezve, hogy ennek köszönhetően könnyebben tud majd segíteni is.

&lt;img class=&quot;size-full wp-image-10127&quot; src=&quot;https://sport24.24.hu/app/uploads/sites/24/2023/09/000_33uz78u.jpg&quot; alt=&quot;&quot; width=&quot;2478&quot; height=&quot;1671&quot; /&gt;

Módszerek ide vagy oda, a Peru elleni idegenbeli 1-0-ás siker már kevesebbeket nyűgözött le.

Diniz debütálásán kívül

&lt;span class=&quot;highlight-block&quot;&gt;a brazil sajtó érdeklődésének középpontjában természetesen Neymar állt,&lt;/span&gt;

de nemcsak megszokásból, hanem részint azért, mert új, szaúdi csapatának edzője, &lt;strong&gt;Jorge Jesus&lt;/strong&gt; egy nyilatkozatban arról beszélt, hogy nem érti, mit keres a brazil keretben, miközben nem egészséges; részint pedig azért, mert egyetlen gólra volt &lt;strong&gt;Pelé&lt;/strong&gt; csúcsának megdöntésétől. Már nincs. Vagyis már 17-re van tőle. Neymar Bolívia ellen először kihagyott egy tizenegyest, amivel elodázta a 78., rekordot jelentő gól megszületését, majd négy ellenfelet kicselezve egy félpályás szóló végén csak a kapus állította meg, mielőtt mégiscsak szerzett volna két találatot. Ezzel már Neymar a brazil válogatott gólrekordere – a FIFA szerint. A CBF (Brazil Labdarúgó Szövetség) számításai alapján viszont Pelé nem 77, hanem 95 gólt ért el. A két szám közötti különbséget az eltérő számítási metódusok okozzák A brazil szövetség beszámítja azokat a meccseket, amelyeken a nemzeti együttes nem más válogatottakkal, hanem klubcsapatokkal, esetleg egyéb formációkkal játszott. Brazíliában sokan gondolják úgy, hogy a FIFA részéről a futball múltjával szembeni tiszteletlenség, hogy nem tekinti hivatalosnak azokat a találkozókat, amelyek egy egészen más érában zajlottak, amikor még nem voltak kijelölt válogatotthetek, hogy a nemzeti együttesek felkészülési mérkőzéseket vívjanak egymással. A Pelé rekordja melletti legerősebb érv azonban mégiscsak az, hogy ráadásul azok az ellenfelek – mint pl. a hatvanas évek Interje – sokkal erősebbek voltak, mint a mai barátságos vetélytársak jelentős része. Ezek alapján Neymarnak még 17 gólt kell szereznie, hogy megelőzze a királyt.

Az extravagáns gólörömeiről is ismert Neymar esetében kifejezetten feltűnő, hogy nem készült külön koreográfiával a 78. góljára. Neymar érett. Ezt nem azért állíthatjuk, mert leszokott volna a gyakran infantilis, de mégiscsak a játékosság megnyilvánulásának számító gólöröm-gegekről, mert nem szokott le. De ezúttal visszafogta magát, mert pontosan tudja, hogy bár a FIFA-nál ő, Brazíliában ki a Király. Amikor Pelé gólszámát beállította, a Fekete Gyöngyszem még élt, és gratulált.

A brazilok vallásosságát és babonásságát figyelembe véve egészen biztosan sokak szerint hallja, amikor Neymar most azt mondja:
&lt;blockquote class=&quot;small-quote&quot;&gt;Nem vagyok jobb, mint Pelé.&lt;/blockquote&gt;
És mindenki mosolyog.

[prefabricated_shortcode in_app=&quot;0&quot; code=&quot;%3Cdiv%20class%3D%22article_box_border%22%20style%3D%22background%3A%20url%28%27https%3A%2F%2F24.p3k.hu%2Fapp%2Fuploads%2Fsites%2F24%2F2021%2F05%2Fsport24-pattern.png%27%29%20no-repeat%20left%20-16px%20%23f3f3f4%3B%20border%3A%20none%3B%22%3E%0D%0A%3Cdiv%20class%3D%22article_solidheader%22%3E%0D%0A%3Ch2%20style%3D%22color%3A%20%23111115%21important%3B%20font-size%3A%2036px%3B%20font-weight%3A%20bold%3B%20margin-bottom%3A%2030px%3B%20margin-top%3A%2020px%3B%20text-align%3A%20center%3B%20line-height%3A%2036px%3B%22%3E%3Cimg%20class%3D%22aligncenter%20size-full%20wp-image-141%22%20src%3D%22https%3A%2F%2F24.p3k.hu%2Fapp%2Fuploads%2Fsites%2F24%2F2021%2F05%2Fs24-logo-dt.png%22%20alt%3D%22%22%20width%3D%22408%22%20height%3D%2290%22%20%2F%3E%3C%2Fh2%3E%0D%0A%3Ch2%20style%3D%22color%3A%20%23111115%21important%3B%20font-size%3A%2036px%3B%20font-weight%3A%20bold%3B%20margin-bottom%3A%2030px%3B%20margin-top%3A%2020px%3B%20text-align%3A%20center%3B%20line-height%3A%2040px%3B%22%3ECsatlakozz%20a%20Sport24%20k%C3%B6z%C3%B6ss%C3%A9ghez%2C%20mondd%20el%20v%C3%A9lem%C3%A9nyedet%20z%C3%A1rt%20Facebook-csoportunkban%2C%20%C3%A9s%20vegy%C3%A9l%20r%C3%A9szt%20csak%20el%C5%91fizet%C5%91knek%20el%C3%A9rhet%C5%91%20exkluz%C3%ADv%20esem%C3%A9nyeinken.%3C%2Fh2%3E%0D%0A%3C%2Fdiv%3E%0D%0A%3Cp%20style%3D%22background%3A%20%2357A600%3B%20margin-top%3A%2020px%3B%20padding%3A%2020px%3B%20text-align%3A%20center%3B%22%3E%3Ca%20style%3D%22color%3A%20%23ffffff%3B%20font-size%3A%2026px%3B%20font-weight%3A%20600%3B%22%20href%3D%22https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fgroups%2F212344460412327%22%3ECSATLAKOZOM%3C%2Fa%3E%3C%2Fp%3E%0D%0A%0D%0A%3C%2Fdiv%3E&quot;]</html><type>rich</type><thumbnail_url>https://s.24.hu/app/uploads/sites/24/2023/09/000_33uq3y6-masolat-150x150.jpg</thumbnail_url><thumbnail_width>150</thumbnail_width><thumbnail_height>150</thumbnail_height></oembed>