1.0Sport24https://sport24.24.huFutó Csabahttps://sport24.24.hu/author/futocs/A spanyol <strong>Luis Suarez</strong> nagyobb volt az uruguayi <strong>Luis Suareznél</strong>. Nem magasságra. Játéktudásra. Gondolják meg, olyan labdarúgók között lehetett játékmester Barcelonában, mint <strong>Kubala László</strong>, <strong>Kocsis Sándor</strong>, <strong>Czibor Zoltán</strong>, vagy a két dél-amerikai virtuóz, a brazil <strong>Evaristo</strong> és a paraguayi <strong>Eulogio Martinez</strong>. Az Interben sem akárkik vették körül. Csak a középpályán és elöl olyan támadójátékosok sorakoztak mellette, mint <strong>Sandro Mazzola</strong>, <strong>Angelo Domenghini</strong> (két Európa-bajnok és vb-ezüstérmes), továbbá <strong>Mario Corso</strong>, a brazil <strong>Jair</strong>, a spanyol <strong>Joaquin Peiro</strong>. <span class="highlight-block-small">Ám Milánóban is ő szabta a fazont.</span> <div class="payable-content-section"></div> Itthon <a href="https://sport24.24.hu/foci/2021/12/02/az-aranylabda-szavazas-amikor-puskas-erezhette-ugy-magat-mint-most-lewandowski/">mégis haragudni kellett rá</a> az utóbbi időben, mivel buzgó propagandisták elterjesztették, hogy azért lett aranylabdás 1960-ban Puskás Ferenc előtt, mert a keleti blokk szavazói bojkottálták a leghíresebb magyart. Ezzel szemben a valóság az, hogy – bár a magyar képviselő kétségkívül „hanyagolta” az 1960-as BEK-döntőben négy gólt szerző Puskást – a vasfüggönyön innen honfitársunk majdhogynem tarolt, a már akkor is hanyatló Nyugaton feledkeztek el róla. Pontosabban arról nem feledkeztek el, hogy a döntőben az Eintracht Frankfurtot 7-3-ra legázoló, addig mindig döntős, sőt győztes Real Madridot 1960 őszén kiejtette a BEK-ből Suarez Barcelonája. (<strong>Santiago Bernabeu</strong> madridi klubelnök szerint „felháborító csalással”. A korabeli beszámolók szerint a madridi 2-2-t követő 2-1-es barcelonai visszavágón három-négy Real-gólt érvénytelenített Reginald Leafe angol játékvezető.) Hogy mi az igazság, az már nehezen ellenőrizhető, az viszont szikár tény: nem a Kelet ármánykodott, hiába sulykolták ezt a brosúrabajnokok. Akik persze azt elmulasztották megemlíteni, hogy Suarez 1964-ben ugyanúgy második lett az Aranylabda-választáson, mint Puskás 1960-ban, noha a spanyol válogatottal Európa-bajnoki címet, az Internazionaléval pedig BEK-et nyert. Az őt megelőző skót <strong>Denis Law</strong> a Manchester Uniteddal még csak angol bajnok sem volt abban az esztendőben... <img class="alignnone size-full wp-image-9513" src="https://sport24.24.hu/app/uploads/sites/24/2023/07/luis-suarez1.jpg" alt="" width="2840" height="2022" /> Amúgy Suarez 1961-ben az argentin-olasz <strong>Omar Sivori</strong> mögött volt második, míg 1965-ben a portugál <strong>Eusebio</strong>, valamint milánói klubtársa, <strong>Giacinto Facchetti</strong> mögött harmadik az Aranylabdára aspirálók mezőnyében. Eb-aranyérmének elnyerésében akaratlanul szerepet játszott Baróti Lajos is. A magyar szövetségi kapitány a kontinenstorna madridi elődöntője, a spanyol–magyar mérkőzés előtt a házigazdák irányítójától tartott a legjobban, ezért a dirigens őrzésére bevetette a szívósságáról közismert újoncot, a kispesti <strong>Komora Imrét</strong>. Az ötlet nem vált be, Suarez volt a vendéglátók legjobbja, ám a spanyolok így is csak 120 perces küzdelemben nyertek 2-1-re a <strong>Szentmihályi</strong> – <strong>Mátrai</strong>, <strong>Mészöly</strong>, <strong>Sipos</strong>, <strong>Sárosi</strong> – Komora, <strong>Nagy István</strong> – <strong>Bene</strong>, <strong>Albert</strong>, <strong>Tichy</strong>, <strong>Fenyvesi</strong> összetételű magyar csapattal szemben. S ha az egyenlítő gólt szerző Bene „Ferike” három helyzete közül csak egyet értékesít a kétszer negyedórás hosszabbításban, 1-1-nél... Akkor még mindig nem tudni, arany- vagy ezüstérmet nyert volna-e a valóságban bronzérmes együttes, mert a másik ágon a Szovjetunió válogatottja jutott a döntőbe, és a „szbornajával” szemben nem sorjáztak a magyar sikerélmények. Suarez sem aratott mindig sikert, a kontinens legértékesebb klubtrófeáját először csak 1992-ben elhódító Barcelonával például nem nyert BEK-et, az 1961-es döntőben a Benfica 3-2-re legyőzte a katalán csapatot. (Kocsis és Czibor 1954 után másodszor élt át 3-2-es vereséget a berni Wankdorf stadionban.) Ez után viszont a futballistáért addig fizetett legnagyobb összegért, 100 ezer fontnak megfelelő líráért szerződött Milánóba. Átigazolását nem bánták meg Itáliában, hiszen miatta is lett Grande az Inter, amely 1964-ben és 1965-ben BEK-győztes, 1967-ben és 1972-ben -döntős volt. A klub kiemelkedően legjobb korszaka fűződött az előzőleg Barcelonában dirigáló <strong>Helenio Herrera</strong> catenacciós csapatához, amelynek védőegysége (<strong>Sarti</strong> – <strong>Burgnich</strong>, <strong>Guarneri</strong>, <strong>Picchi</strong>, Facchetti) szintén fogalommá vált. <span class="highlight-block-small">Hát még a spanyol 10-es! Herrera azt mondta az Inter játékosainak az öltözőben: „Ha nem tudjátok, mit csináljatok a labdával, adjátok oda Luisitónak!”</span> A labdaművész Suarezzel nemcsak a válogatottban találkoztak a magyarok. Az Inter 1966 februárjában az FTC-t (4-0, 1-1), 1966 decemberében a Vasast ejtette ki a BEK-ből (2-1, 2-0). A spanyol karmester mind a négy meccsen játszott, és jellemző az olasz csapat erejére, hogy a ferencvárosi és az angyalföldi atom csatársor egyetlen gólt tudott bepasszírozni a kék-fekete vetélytársnak, azt Puskás Lajos rúgta a San Siróban. (Az FTC pesti meccsén a jobbhátvéd <strong>Novák Dezső</strong> 11-esből küldte a labdát Giuliano Sarti hálójába. A két visszavágón összesen 156 ezer ember tolongott a Népstadionban, pedig mindkettőt hideg téli napon rendezték.) Arról az évről van szó, amelynek derekán Magyarország válogatottja kolosszális játékkal 3-1-re legyőzte a vb-n tizenkét esztendeje veretlen, az 1958-as és az 1962-es tornán egyaránt aranyérmes brazil csapatot. [caption id="attachment_9511" align="alignnone" width="1024"]<img class="size-full wp-image-9511" src="https://sport24.24.hu/app/uploads/sites/24/2023/07/spanyol-1962.jpg" alt="" width="1024" height="706" /> Az 1962-es világbajnokságra készülő spanyol válogatott. Az alsó sorban, jobbról a második Luis Suarez.[/caption] Azon a világbajnokságon a spanyol együttes már a csoportmérkőzések után elbúcsúzott, csakúgy, mint 1962-ben. Suareznek a vb-kkel nem volt szerencséje, noha Chilében a nyerő számot, a 21-est kapta (négy évvel később Angliában már „rendes” 10-es meze jutott neki). <span class="highlight-block-small">Mundial-diétája ellenére Suarez technikás és elegáns volt, látott a pályán, ott a helye az örökkévalóság legnagyobb karmesterei között (bár „építésznek” nevezték). Abban az osztályban – vagy inkább osztályon felül – van, amelybe <strong>Didi</strong>, <strong>Michel Platini</strong>, <strong>Cubillas</strong>, <strong>Maradona</strong>, <strong>Zico</strong> vagy <strong>Zidane</strong> tartozik.</span> Edzőként nem emelkedett ilyen magasságokba, jóllehet az Intert (többször) és a spanyol válogatottat is irányította, az U21-es spanyol csapatot pedig Eb-elsőségre vezette. Ám az igazi az volt, ahogyan a pályán dirigált. Úgy vezényelt, ahogyan Milánóban <strong>Arturo Toscanini</strong>, <strong>Riccardo Muti</strong> (mindkettő Scala) vagy talán még <strong>Gianni Rivera</strong> (Milan) szokott...richhttps://s.24.hu/app/uploads/sites/24/2023/07/luis-suarez-150x150.jpg150150